A finanszirozási szerződés után a kivitelezésit is aláírtuk

2020. Szeptember 3.

A hatástanulmány megírására 3 hónap áll rendelkezésre.

 

Az Érmihályfalvát elkerülő útszakasz megvalósíthatósági tanulmányának (studiu de fezabilitate) kivitelezésére vonatkozó szerződést  írt  alá szerdán Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere, valamint Gheorghe Boeru, a bukaresti Romair Consulting cég igazgatója.

Ez a beruházás több szempontból előnyt jelent a tranzit közlekedés számára, elsősorban városunk “megszabadulhat” a jelenleg áthaladó, nagy torlódást jelentő közúti jármű-forgalomtól, ezáltal csökken a káros gázkibocsájtas mértéke és nem utolsó sorban biztonságosabbá téve a gyalogos valamint biciklis közlekedést a városon belül.

Az újtanyai körforgalomból induló Szatmárnémet felé vezető ág 3825 m és a Mevi előtti körforgalomban találkozik újra a DN19-es jelzésű főúttal. A másik irányban, a határ felé, 4163 m hosszú és a régi halastó gátján valamint a vasúti felüljárón áthaladva, a semjéni bekötőút előtt “torkolik” a DN19C jelzésű nemzetközi útba.

A hatástanulmány megírására 3 hónap áll rendelkezésre. A majdani kivitelezés finanszirozása uniós forrásból történik.

 

Kovács Arnold, urbanisztikai munkatárs







További cikkek

Már nem volt hiábavaló a felhívásunk!

2020. Szeptember 3.

Továbbra is várjuk az érdeklődők jelentkezését!

Ivóvizünk minőségének javításáért

2020. Szeptember 4.

Tegnap aláírták azt a szerződést, ami, az Érmellék 16 településén, minőségi és mennyiségi vízellátást hivatott biztosítani.

Utolsó állomásához érkezik a két hónapja elindított lakossági találkozó Érmihályfalván.

2020. Szeptember 2.

TISZTELT BANK UTCA VÁROSRÉSZ LAKÓI

Munkahelyek, nem csak a megszűnők helyett

2020. Szeptember 1.

Munka lehetőség azonnali hatállyal a Fény községben működő Polipol bútorgyárban

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
Hosted by: