Egy papíron múlt a beruházás...

2014. Október 23.

Úgy tűnik, zátonyra futott egy régen megkezdett építkezés folytatása az érmihályfalvi iskolánál. A kudarc miatt - párját ritkító módon - egy RMDSZ-es tanácsos beadta felmondását.

A torzóban maradt épületalap. Kiss Imre tiltakozásként lemond tanácsosi mandátumáról

A torzóban maradt épületalap. Kiss Imre tiltakozásként lemond tanácsosi mandátumáról

Az érmihályfalvi képviselő-testület januári ülésén jelentette be Nyakó József polgármester: adódott egy lehetőség a Mezőgazdasági Főgimnáziumnál 2008-ban megkezdett, majd a következő évben le is állított bővítési munkálat folytatására. Egy új épület földből alig "kibújt" alapjait azóta hatszor lepte el a gaz, de az év elején úgy tűnt, ha az önkormányzat vállalja a projekt vezető szerepét - amit a tanácsosok egyhangúan meg is szavaztak - sikerülhet befejezni a beruházást. A május végi ballagási ünnepségen a polgármester örömmel jelentette be: a dokumentáció "átment az első szűrőn", az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség (Kolozsváron) nyertesnek minősítette. Mindezek után a minap érkezett a rossz hír, miszerint a második lépcsőn, Bukarestben, már elbukott a terv...

Nyakó József polgármester kérdésünkre elmondta: az OTP Consulting nevű cég állította össze az első, és a második lépcsőfokhoz is a dokumentációt, utóbbiból kimaradt - megfogalmazása szerint mulasztás miatt - az iskola adóhivatali bizonyítványa, ami a visszautasításhoz vezetett. Úgy tűnik, egy papiroson múlt a 3,1 millió lejes beruházás sorsa... (Információnk szerint Margitta és Székelyhíd is hasonló rossz hírrel szembesült, hasonló okból.) A polgármester hozzátette: fellebbeztek, csatolták a szükséges iratot, illetve egy tanúsítványt arról, hogy az iskolának égető szüksége van az új épületre, ám a változás esélye csekély.
A hír hallatán lemond RMDSZ-es helyi tanácsosi mandátumáról Kiss Imre tanár. A szervezet választmánya (mely testület nem értett egyet a döntéssel) felé irt nyilatkozatában ezt azzal indokolta, hogy felelősnek érzi magát a történtekért, illetve "telítődött a tanügyhöz tartozó kudarcélményekkel". Mintegy 500 diák, azok családjai előtt nem tud elszámolni az ígéretekkel, például a fenti beruházást illetővel, mely most harmadszorra futott zátonyra (először az építkezés leállításakor, aztán állítólag volt egy USL-igéret is), továbbá évek, évtizedek óta nem tudják a tűzoltóságtól visszaszerezni az eredetileg az iskola bentlakásának épült ingatlant (erről is számos alkalommal irtunk). A tanácsos kijelentette: a fejleményekért nem lehet kizárólagosan az RMDSZ-t felelőssé tenni, hiszen a tanintézmény nem csak magyar nyelvű iskola. A szervezetből nem is lép ki, de "amíg nem folytatódik az említett beruházás, semmilyen politikai gyűlésen, rendezvényen nem fog részt venni".

(erdon.ro)










További cikkek

(Illusztráció)

Szakmai - módszertani napokra várják a pedagógusokat

2014. Október 23.

Módszertani napokra várnak minden olyan magyarul tanító gyakorló pedagógust, aki szakmai tapasztalatait szívesen osztaná meg másokkal, vagy meghallgatná a kollégáknak a mindennapi gyakorlatból fakadó tapasztalatait. A szervezők felhívása.

Cseke Attila a polgármester és az alpolgármester társaságában (fotók: Tőtős Norbert)

"...ahogyan az abroncs is összetartja a hordót"

2014. Október 23.

A kapcsolattartás, az együtt-gondolkodás jegyében várta az érdeklődőket kötetlen formájú beszélgetésre Cseke Attila képviselő szerdán este.

(Illusztráció)

Fűtési segély: kérhető az igénylési űrlap

2014. Október 22.

Ebben a fűtés szezonban is jár fűtési segély az alacsony jövedelműeknek. Az igénylési űrlap a Városházán kérhető.

A Százhold csapata a megérkezéskor, Nyiregyházán

A Százhold csapata (is) meghódította a Vadasparkot

2014. Október 22.

A Százhold csapata a Nyíregyházi Vadasparkba kirándult nemrég, a Részek Viadalán nyújtott teljesítményük jutalmául. Darabont Sándor beszámolója.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: