Életkerék – 2017. Július

Életkerék – 2017. Július
2017. August 9.
A július folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok, és az eltávozottak névsora.
/vlm/Image/Show/84/

Minden hónap elején lajstromba szedjük, kik városunk újszülött lakosai, kik kötöttek házasságot, és kiktől kellett megválnunk.
Magyarázat: csak a helyben bejegyzett változásokat tudjuk közreadni, tehát, ha valaki például érmihályfalvi lakosként máshol kötött házasságot, az bizony kimarad a felsorolásból – hacsak ő maga nem jelzi felénk, hiszen akkor természetesen közzétesszük, akár utólag is. Ugyanez érvényes az elhunytakra is, családjuk tudathatja az információt. Az újszülöttek esetében azt a listát tudjuk alapul venni, ami szerint a Városházán hivatalosan is nyilvántartásba vétettek (tehát nem biztos, hogy az illető hónapban születtek, de akkor kerültek be hivatalosan a város lakosainak sorába).

Júliusban bejelentett újszülöttek:

Máté Krisztián

Oláh Hanna Kamilla

Pomleini Tamara Bianca

Bak Adrien Vivien

Kaszanyi Tiffani Amanda

Pap István

Baróti Helena Fruzsina

Bogos Jácinta

Házasságot kötöttek:

Stefan Alexandru – Iacob Alina

Timár Ferenc József – Varga Mónika

Terdik László – Zăbavă Maria Daniela

Eltávozottak:

Vámy Máté (balmazújvárosi lakos, élt 5 évet)

Vámy Izabella (balmazújvárosi lakos, élt 34 évet)

Somogyi Piroska (Arany János utca, élt 83 évet)

Rencsik Gyula (Iskola utca, élt 49 évet)

Pál Zsolt (Apáczai Csere János utca, élt 24 évet)

Dániel István (Pázmány Péter utca, élt 93 évet).

Keresés