Felhívás 2020.03.20

2020. Március 20.

A 2020 március 19.-én tartott gyűlésén az Érmihályfalvi Katasztrófavédelmi Bizottság a következő döntéseket hozta, a COVID-19 koronavírus terjedésének meggátolása céljából.

 

1.  2020 március 20.-tól kezdődően a Rendkívüli Állapot ideje alatt bezár Érmihályfalva piaca, a mezőgazdasági és élelmiszeri cikkek forgalmazásának kivételével.

2.  a 2020 március 17.-i 1-es számú Katonai Rendelet alkalmazását Érmihályfalva területén, ami a sürgősségi rendelkezéseket illeti a személyi gyülekezésre, illetve a javak nemzetközi szállítására vonatkozóan.

-      Érmihályfalva területén felfüggesztünk minden közélelmezési egység, hotel, kávézó és egyéb lokálok külső és belső terekre vonatkozó tevékenységét

-      Ugyanakkor engedélyezett a vendéglátásra vonatkozó tevékenység amennyiben a fogyasztók nem a lokál területén fogyasszák el a megrendelt ételeket.

-      Felfüggesztünk minden zárt helyeken végzett  kulturális, tudományos, vallási, sport, szórakoztató, szerencsejáték, fitnesz tevékenységet.

-      Tilos bármilyen szabadtéri rendezvény megtartása, ahol 100 személy fölötti résztvevőre számolnak a szervezők.

-      A 100 résztvevő alatti szabadtéri rendezvények esetében a szervezők kötelesek biztosítani a lehetőséget, hogy a résztvevők legalább egy méter távolságra helyezkedjenek el egymástól.

-      Az otthoni vesztegzárban, elkülönített karanténban levő, valamint az egészségügyi egységekben beutalt személyeknek, a COVID-19 koronavírus elterjedése meggátolása céljából, a Rendkívüli Állapot egész ideje alatt tilos elhagyniuk a kijelölt helyszínt!

3.  A fent felsorolt rendelkezések megszegése a 1/1999 S.K.R. 27-dik cikkelye értelmében, fegyelmi, bírságolási, büntetőjogi szankciókat von maga

után.

              Nyakó József -  É. K. B. elnök - polgármester                             







További cikkek

Útmutató

2020. Március 23.

Az önként vállalt elszigetelődésben élők számára.

A 2020 március 21-én kiadott 2. számú katonai rendelet

2020. Március 24.

A belügyminiszter által jegyzett 2./2020. 03. 21. számú katonai rendelet magyar nyelvű kivonata

FONTOS KÖZLEMÉNY

2020. Március 18.

S.C. APĂ CANAL NORD VEST S.A.

Nyakó József polgármester felhívása az érmihályfalvi lakosokhoz

2020. Március 17.

Meg kell vívnunk élet- halál harcunkat egy alattomos ellenséggel, a COVID-19 koronavírussal szemben.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
Hosted by: