Fesztiválzárás várostörténeti könyvbemutatóval

2019. Október 1.

Dióverő Nagyvásár - a vasárnapi események összefoglalója.

 

Az idei érmihályfalvi Dióverő Nagyvásár második napjának program szerinti első pontja volt, hogy vasárnap délelőtt a templomokban minden felekezet hálaadó imát mondott a betakarított termésért, ez vélhetően így is történt. 
Délután került sor arra a könyvbemutatóra, mely nyugodtan nevezhető várostörténeti eseménynek is, hiszen nem mindennap esik meg - és nem is mindenhol bátorkodnak arra - hogy egy település felleltározza elmúlt 100 évének legjelentősebb személyiségeit. Ahogyan arról korábban már írtunk, az ötlet az RMDSZ egy tavalyi, a 1000 év Erdélyben - 100 év Romániában elnevezésű projektje nyomán fogalmazódott meg. A Gödör rendezvényházban tartott bemutatón a kötet szerkesztője, Szilágyi Andrea muzeológus el is mondta, hogy mintegy másfél éve került szóba a kiadás először és egy 1 éves kemény munka eredményét foghattuk kezünkbe. Azt megelőzően még Nyakó József polgármester (aki ötletgazda is) fejtette ki: minden kornak meg kell legyenek a vezéregyéniségei egy közösségben, akik nem feltétlen közszereplők, hanem saját munkaterületük kiemelkedői, de mint olyanoknak, meghatározó a szerepük. Aki "élre áll" az mindig ki van téve mindenféle kritikáknak, támadásoknak, ez is lehet az oka, hogy manapság nincs tülekedés a közszereplésért, főleg nem a felelősségért. Aki viszont vállalja, aki valami pluszt tesz hozzá a közössége előremeneteléhez, az megérdemli az elismerést, ennek egyik fajtája például a megszerkesztett könyv, összegzett a polgármester, kifejezve reményét, hogy a következő század után sem lesznek híján témának egy majdani kötet írói. A már idézett Szilágyi Andrea a továbbiakban még elmondta: mintegy 200 szóba jöhető személy közül válogattak, volt, akit adathiány miatt kellett mellőzzenek. 
A 100 személy minden társadalmi réteget képvisel és nincs semmilyen (nemzetiségi, nemi vagy vallási) megkülönböztetés. Három kategória mégis megkülönböztethető: aki helyben született és élt; aki a városban született, de aztán nem ott tevékenykedett (kb. 10%); illetve aki nem ott született, de élete oda kapcsolta (25%). Csak már elhunyt személyekről beszélünk, közülük 78-ról maradt fenn fotó is az 1 - 2 oldalnyi életrajzi adat mellé. A szerzők: Borbély-Simon Andrea és Gheri Judit könyvtárosok, egy-egy személy bemutatásával, a munka oroszlánrészét Kovács Rozália helytörténész (51 személy) és Szilágyi Éva Andrea muzeológus (47 személy) végezte. Borbély-Simon Andrea nem lehetett jelen, a további két szerző rövid felszólalásában a helytörténeti munka fontosságát hangsúlyozta. A város kiadásában megjelent  kötet 25 lejes áron vásárolható meg a továbbiakban a városi könyvtárban és az RMDSZ-irodában.
A délelőtti ima után a fesztivál helyszínén, a rendezvényház udvarán állt sátorban is áldást adtak terményekre és termelőkre egyaránt a helyi lelkészek, Balázs Dénes református, Bogdán István római katolikus, Popa Marius ortodox, Demian Mirel görög katolikus és Szűcs Dániel baptista egyházvezetők. A további programban újra színpadi produkciók következtek, melyek során, akárcsak előző nap, minden csoport minden tagját név szerint is említették, a megbecsülés jeleként. Fellépett a Veres László Zsolt Városi Kórus, id. Lupsa János citerazenész, a Csilinka és Csilinkamara gyerekkórus, a római katolikus egyházközség Vox Angeli gyerek- és Jubilate Deo felnőttkórusa, a Furfangos Furulyások, illetve a Móka Színjátszó Kör. A napi programra, illetve a fesztivál egészére Kökény Attila énekes koncertje tette fel a koronát, melyre megtelt a rendezvénysátor. Zárszóként Nyakó József polgármester tett ígéretet, hogy a szervezők lehetőségeihez mérten jövőre is megtartják a rendezvénysorozatot.
         (Bihari Napló)
További fotók szerkesztetlen formában IDE kattintva.






További cikkek

Bemutattuk értékeinket

2019. Október 1.

"A Dióverő ünnepség kivívta magának azt az érdeklődést, elismerést, amivel beírta magát városunk rendszeres eseménynaptárába." Nyakó József polgármester üzenete.

Szülőföldön magyarul: már nem kell sokat várni az oktatási támogatásokra

2019. Október 1.

Az eddigi évekhez képest idén szokatlanabbul alakult a Szülőföldön magyarul program menetrendje, de a kifizetésekre már nem kell sokat várni, ígérik a lebonyolítók.

Hamarosan jön a lehűlés

2019. Szeptember 30.

Míg a hét szokatlanul meleg időjárással kezdődött, a hét második felétől fokozatos lehűlés várható.

Három pont az Egyetemtől

2019. Szeptember 30.

A Nagyváradi Egyetem ellen idegenben javított mérlegén az Unirea. A Bihari Napló beszámolója.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: