Idén is köszöntik az aranylakodalmasokat | Érmihályfalva, az Érmellék fővárosa

Idén is köszöntik az aranylakodalmasokat

2018. Február 9.

A XXVI. Nyíló Akác Napokon az 1968-ban házasodottakat köszöntik.

 

Az idei, XXVI. Nyíló Akác Napoknak is egyik programja lesz az aranylakodalmasok köszöntése.

A szervezők kérik és máris várják azok jelentkezését, akik 1968-ban kötöttek házasságot, azokét is, akik nem helyben álltak anyakönyvvezető elé, így közvetlen módon nem kerülhetnek az ünnepséget előkészítők látókörébe, ám őket is szeretnék köszönteni. 

A jelentkezési határidő március 31, addig lehet jelentkezni - akár személyesen az aranylakodalmasoknak, akár családtagjaik által - Lajter Kláránál a lakossági nyilvántartóban.










További cikkek

A tizenegyeseket is gyakorolhatták

2018. Február 12.

Jó talajú pályán, jó iramú edzőmeccset vívott szombaton az Unirea a bajnokság éllovasával.

Érmihályfalva őslakosai jártak törzsi táncot

2018. Február 12.

Szombaton tartották meg a már hagyományos városi farsangi bált Érmihályfalván, melyen mintegy 100-an vettek részt. A vendégek jórésze jelmezben érkezett, kik közül idén is megválasztották a legötletesebbeket. A testvérvárosok képviselői különdíjakat adtak át.

Korondon foci, Csíkszentsimonban sörgyárlátogatás

2018. Február 9.

Bár első számú cél a labdarúgás, az Amasport idei korondi látogatásának fő attrakciója a Csíki sörgyár meglátogatása volt.

Az első idei focimeccs

2018. Február 8.

Szombaton játssza első edzőmeccsét az Unirea.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: