Ismét megjelent a sertéspestis Érmihályfalva egyik tanyáján!

2021. Február 17.

Közel 370 sertésből álló állomány került megsemmisítésre

a kép ilusztráció

a kép ilusztráció

         Mint azt már közöltük Önökkel, az előző év folyamán több alkalommal (itt és itt) okozott fejfájást az sertéspestis megjelenése településünkön. Úgy tűnt, hogy a fertőzést sikerült megfékezni és ideiglenesen helyre állt a rend e tekintetben. Sajnos arról kell beszámoljunk, hogy ismét megfertőződött egy Érmihályfalvához tartozó tanya (Gyűrüs) sertésállománya. A közel 370 sertésből álló állomány, megsemmisítésre került a hatósági előírásoknak megfelelően. Szeretnénk újból felhívni a lakosság figyelmét az állattartás szabályainak betartására az alábbi előírásoknak megfelelően, annak érdekében, hogy ne kerüljön be a városba a fertőzés:

      -  Csak az állatok tulajdonosa, vagy gondozója járhat be rendszeresen az állatok tartására szolgáló gazdasági udvarba.

-      Az állatok gondozásakor arra a célra elkülönített munkaruhát, és lábbelit kell használni.

-      A gazdasági udvarba (vagy a sertések közelébe) csak kéz és lábfertőtlenítő  használatát követően lehet szabadon belépni és kilépni.

-         Idegenek (szomszéd, vadász, stb.) csak nagyon indokolt esetben (pl. házi vágás) és az állattartó által biztosított külön munkaruhában, lábbeliben vagy egyszer használatos védőköpeny és védőlábbeli felvétele után mehetnek a sertések közelébe.

-         Járműforgalom: bármilyen jármű  csak kerék‐  és járműfertőtlenítés után mehet be a sertéstartó gazdasági udvarrészbe.

-      Állandóan, vagy időszakosan karámban tartott állatok esetén a házi sertéseket kétsoros kerítéssel kell elválasztani a vadonélő  állatoktól.    A kerítések közötti távolság legalább 0,5 méter kell legyen és úgy kell kialakítani, hogy a két sor közötti terület rendszeres karbantartása, gyomtalanítása elvégezhető legyen. A kerítés magassága legalább 1 méterrel meg kell haladja a benn tartott állatok marmagasságát.

-       Zárt tartás esetén folyamatosan biztosítani kell az ingatlan körülkerítettségének épségét, amely alkalmas ember, kóbor állat vagy vadon élő állat behatolásának megakadályozására. Ha a karám fala az ingatlant határoló kerítés is egyben, annak teljesen zártnak, erősnek, résmentesnek kell lennie.  

-         Minden más esetben külön kerítés szükséges, megfelelő távolságra (minimum 0,5 méter) a karámtól. A közrezárt területet, valamint a kerítés külső  oldalán lévő  területet is rendszeresen karban kell tartani. A terület gyomtalanítása, fa‐  és bozótmentesen tartása segíti a vadon élő állatok távoltartását a teleptől.

-         Tilos állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladék (moslék) etetése!

-         Fertőzött területen belül tilos a zöldtakarmány etetése!

-       Az állattartó köteles gondoskodni az állattartó épületekben a rendszeres rovar‐ és rágcsálóirtásról.

 

         Bármilyen megbetegedést vagy rendellenességet észlelnek a sertés állományban, azonnal vegyék fel a kapcsolatot dr. Rizó Béla (0744 517 169) körzeti állatorvos és ifj. dr. Lunczer János (0745 386 320) helyi állatorvossal.







További cikkek

Folytatódik a POAD (Hátrányos Helyzetű Személyeket Segítő Operatív Program)

2021. Február 22.

Újabb csomagok érkeztek

a kép ilusztráció

Zenélő "ékszer"

2021. Február 8.

Február első hetében egy “ ékszer “ érkezett az érmihályfalvi Bartók Béla Művelődési Házba.

a kép ilusztráció

Tegyünk érte, hogy ne lopják erdeinket.

2021. Február 8.

Ha megőriztetjük erdeinket, akkor - éppúgy mint az állami erdőt - elkerülik a fatolvajok

Szerdán szünetelni fog a gázszolgáltatás pár utcában

2021. Február 8.

Az E-ON gázszolgáltató közlemánye

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
Hosted by: