Móka a Manézs Színházi Szemlén

Móka a Manézs Színházi Szemlén
2019. October 11.
Fesztiváldíj és a közönség elismerése a Mókának Tiszaújvárosban.
/vlm/Image/Show/84/

A Móka Színjátszó Kör a körmendi színjátszó találkozó után néhány héttel Tiszaújvárosban járt, ahol egy újabb megmérettetés várta a csapatot. A Montázs Drámapedagógiai és Közművelődési Egyesület, a Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Magyar Szín-Játékos Szövetség szervezésében október 5 – 6-án került sor a Manézs Színházi Szemlére, mely egy minősítő találkozó nem hivatásos színházak, színházi műhelyek és színjátszó csoportok számára.

Az idei volt a hatodik alkalom, a Móka először vett részt ezen a fesztiválon. 12 csapat lépett fel a kétnapos rendezvényen, melynek a tiszaújvárosi Derkovits Művelődési Központ adott helyet. A zsűri ezúttal is neves szakemberekből állt: Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, Pinczés István, Jászai Mari-díjas rendező és Szabó Csilla dramaturg értékelték az előadásokat.

A Móka Székely Csaba: Bányavirág című darabjával indult a versenyen, mely a csapat egy régebbi, nagy sikernek örvendő, már eddig is több díjat kiérdemelt előadása. A produkciót szakmai értékelés követte, mely során a zsűri tagjai elmondták a véleményüket a látottakkal kapcsolatban, kiemelvén a darab erősségeit, a találó szereposztást, a végig jelen levő feszültséget, a színészi játékot. A dicsérő szavak, a pozitív kritika után az eredményhirdetés következett, ahol a zsűri több díjat is kiosztott. A Mókának sikerült megnyernie a fesztivál fődíját, valamint a közönségdíj második helyezését. A díjak mellett a csapat szereplési lehetőséget nyert Budapesten, a fesztiválnyertes darabok fesztiválján, melyre decemberben kerül sor a MU Színházban. A Móka tehát boldogan és sikerekkel, szakmai tapasztalatokkal gazdagabban indult haza, miután sikerült újra bizonyítani, hogy mennyire gyümölcsöző lehet a kitartó munka, melyet igazi odaadással és szeretettel végeznek.

Boros Emőke Blanka