Szeretik a meséket az érmihályfalvi kisdiákok

2017. Február 1.

Bár a körzeti szakaszból a megyeibe került 12 csapat közül idén egyik sem jutott tovább az országos döntőbe, a Mesék szárnyán mesevetélkedőn részt vett kisdiákok (és tanítónőik) eredményeire most is büszkék lehetünk. A váradi Szacsvay Imre iskolában történteket Gábor Éva tanítónő foglalta össze.

(Fotók: Facebook)

(Fotók: Facebook)

Nagy lelkesedéssel indultunk Nagyváradra január 28-án délben, a Mesék szárnyán mesevetélkedő megyei fordulójára. Amióta eljutott Érmihályfalvára e verseny híre, azóta töretlen lelkesedéssel vesznek részt a gyerekek minden évben. Óriási versengés van a csapatok között, évről-évre jobban teljesítenek a diákok. Idén 12 csapat utazhatott Nagyváradra, a körzeti fordulókat követően. A III. és IV. osztályosokból alkotott csapatok mellett idén három II. osztályosokból alkotott csapat is eljutott a megyei döntőbe, ami nem kis teljesítmény, hisz az apróbbaknak a szemfüles "nagyokkal" kellett versengeni. A Szív, Nap (II. C. - Gábor Éva tanítónő),  Szikrák (II. B. sbs - Karászi Éva és Király Zsuzsa tanítónők), Torpedók, Mosolygók, Főnix (III. B. sbs - Gliga Judit és Simon Enikő tanítónők), Szalacsi Szederkék (III. oszt. Gellén Beáta tanítónő, Szalacs), Szóló Szőlő (III. oszt. - Vanyó-Kecskés Éva tanítónő, Semjén), Észlények (III. D. - Oroszi Erika tanítónő), Napocskák (IV. D. - Kocsis Judit tanítónő), Micimackó (IV. F. - Mustean Judit tanítónő), Smiley (IV. B. sbs - Nagy Zita és Nagy Katalin tanítónők) csapatok kerültek idén a megyei döntőbe.

A nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola M.Eminescu utcai épületében tartották idén a versenyt. A gyerekek különböző színnel jelölt termekben foglaltak helyet, ahol minden csapat kapott egy-egy számot. A feladatlapokra tehát ezek a számok kerültek a csapatnevek helyett. A felkészítő tanítónők talán még a gyerekeknél is izgatottabban várták a verseny kezdetét. Alföldi Andrea főszervező tanítónő mikrofonon keresztül köszöntött mindenkit. A csapatok a termekben elhelyezett hangszórókból értesültek teendőikről. Mi, pedagógusok is megkaptuk feladatainkat: gyesek a feladatlapokat szállították a javítókhoz, míg mások felügyelték a munkát a termekben. Mivel minden olajozottan működött, idejében megszülettek a várva-várt eredmények is.

Idén, a harminc csapatból három jutott tovább az országos döntőbe. Bár érmihályfalvi csapat nem volt ezek között, de eredményeinkre így is büszkék lehetünk. Miután lezajlott az ünnepélyes eredményhirdetés, ahol a csapatok oklevelet, kis ajándékot kaptak, a McDonald’s- éttermi program következett, ahol "kiengedték a gőzt" a gyerkőcök.

Köszönet tanítóinknak a lelkes felkészítésért, a gyerekeknek pedig a kitartó, lelkes munkájukért!

Jövőre, veletek, ugyanitt!
          Gábor Éva tanítónő







További cikkek

Jótékonysági est egy beteg kisfiúért

2017. Február 1.

A Csilinka gyerekkórus, a Nyíló Akác néptánccsoport és a Móka színjátszó csoport lep fel azon a jótékonysági esten, melyen egy beteg kisfiú gyógykezelését lehet támogatni. Alább a szervező Bartók Béla Művelődési Ház felhívása.

Kisdiákjaink is "felköszöntötték" a Napsugarat

2017. Február 1.

A Bihar megyei flashmobhoz csatlakozva az érmihályfalvi kisdiákok is köszöntötték a 60 éves Napsugár gyermek-folyóiratot.

5. születésnapját ünnepelte az ÉRMISZ

2017. Január 31.

Szombaton ünnepelte 5. születésnapját az ÉRMISZ. Nem maradt el az ilyenkor szokásos torta és a koccintás sem.

 A bemutatót a szokásnak megfelelően dedikálás követte

Irodalmi riportok: Érmelléki embermesék

2017. Január 31.

Sütő Éva előző kötete folytatásának is tekinthető a szombaton bemutatott újabb, melynek témája továbbra is az Érmellék, a térségben élők hagyományai, mindennapjai. Műfaja: irodalmi riportok.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
Hosted by: