Szombaton lesz Andrássy Péter gyászszertartása

2017. Április 21.

Szombat délben helyezik végső nyughelyére az érmihályfalvi római katolikus temetőben Andrássy Péter hamvait.

 

Dr. Andrássy Ernő orvos, polihisztor, az Érmihályfalvi Csoport tagja tiszteletére 2008. október 5-én avattak szobrot a város főterén. Az akkori ünnepségen részt vett a család más tagjai mellett fia, Andrássy Péter, aki átvette az édesapja díszpolgárrá avatásáról szóló okiratot, beszédében pedig felelevenítette: édesapja arra kérte őket, halála után Érmihályfalván temessék el, mert szeretett itt élni, majd a család 24 élő tagja nevében megköszönte, hogy a város őrzi édesapjuk emlékét.
A család és a város közötti köteléket továbbra is megtartották, erre bizonyíték, hogy

Andrássy Péter bőkezűen támogatta mások mellett a helyi római katolikus ravatalozó felépítését, illetve saját könyvtárát felajánlotta a Máté Imre Városi Könyvtárnak.
Dr. Andrássy Ernő három gyereke közül Andrássy Péter távozott utolsóként az élők sorából 2016. december 21-én, életének 93. évében. A család akkor kiadott gyászjelentésében az áll, hogy "temetéséről később intézkednek", ám hamvait Érmihályfalván helyezik végső nyugalomra.
A gyászszertartásra április 22-én, szombaton 14 órától kerül sor a római katolikus ravatalozónál, a hamvakat tartalmazó urnát azt követően helyezik el a családi sírboltban.

(Alább a decemberi, illetve a temetést megelőző gyászjelentés.)










További cikkek

Zih Péter régi 1410-es Daciája az autós találkozók állandó résztvevője

Autóstalálkozó volt Margittán

2017. Április 21.

Temérdek autó, látványos műsor, rengeteg néző, nemzetközi forgatag, számtalan program - ez volt a margittai autós találkozó, melyen sok érmihályfalvi is részt vett.

Húsvéti rajz és tojásfestő verseny

2017. Április 24.

A diákok kreativitására alapozták a líceumban tartott versenyt.

Konzuli nap május 4-én

2017. Április 21.

Újabb kihelyezett konzuli nap lesz május 4-én.

Nyíló Akác Napok 2017. - A tervezett program

2017. Április 21.

Május 18. és 21 .között kerül sor a XXV. Nyíló Akác Napok fesztiválra. Alább a tervezett program, melyet folyamatosan frissítünk, ha változás történik.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: