Tanévzáró, díjazásokkal

2017. Június 16.

Péntek délelőtt tartották meg az általános iskola tanévzáróját, ahol - szokás szerint - jutalmazták a legjobb teljesítményt elért diákokat.

 

Péntek délelőtt tartották meg a Zelk Zoltán Általános Iskola tanévzáró ünnepséget, a főépület udvarán - erre először kerülhetett sor a már mögöttünk lévő tanévben újra-aszfaltozott sportpályán, a munkálatot kivitelezésére sok évnyi készülődés-tervezés után végezték el.

Az V. - VIII. osztályosokat, tanáraikat Csengeri Csongor igazgató köszöntötte, elsőként Nyakó Józsefnek adva szót. A polgármester örömmel nyugtázta, hogy egy "régiós intézmény" az iskola, melyben környező települések diákjai is tanulnak, a tanévben pedig nap mint nap érzékelni reggelente a nyüzsgést. Köszöntet mondott  a pedagógusok munkájáért, külön azoknak, akik az iskolaidőn túl is vállalnak feladatokat, nevelői tevékenységet. A város hozzájárult az iskola sikereihez és a jövőben sem fog a település vezetőin múlni, hogy újabb eredményeket érjenek el, minden kezdeményezést támogatni fognak, legyen az sport, tanfolyam, továbbképzés, tantárgyverseny - ígérte.

Csengeri Csongor "egy fárasztó tanév végén" vont mérleget: az iskolának 1007 diákja van (512 a 0.-IV. osztályokban, 395 az V.-VII. osztályokban és kereken 100-an vannak a nyolcadikosok), hozzájuk számítandó még 256 óvodás, ezzel összességében az igazgató tudomása szerint a legnagyobb általános iskola a megyében az általa vezetett. Az elemi osztályokban 4 gyerek kell osztályt ismételjen, 21 az iskolaelhagyók száma. Az V. - VII.-ben 21-en pótvizsgáznak, 16-an osztályt ismételnek, 25-en hagyták abba a tanulmányaikat, a nyolcadikosoknál 11-en pótvizsgáznak, 3-an osztályt ismételnek és ugyancsak 3-an hagytak fel az iskolával. 

A végzősök közül igazgatói díjban részesült Lăcătâs Adrian sportsikerei (labdarúgás, atlétika) okán, az évfolyamelsők díjait Tóth Judit Eszter, Király Zsuzsanna Nóra és Havaşi Andrei Mihai vehette át.

A kimagasló eredményeket nem csak a felnőttek esetében, de a diákoknál is jutalmazni kell, mondta a polgármester, mielőtt Csengeri Csongorral együtt gratuláltak és jutalmat adtak át annak a három diáknak, akik 10-es átlaggal végezték a tanévet, ők: Puşi Amalia Timea (VI. A.), Kovács-Truczkai Panna (VI. C.), Rebeleş George Antonio (V. A.). Ezt követően a megyei és országos szintű tantárgyverseny-helyezésekért, illetve az osztályokon belüli eredményekért az osztályfőnökök adták át saját kis közösségeik legjobbjainak a jutalmakat, majd hivatalosan is elkezdődött a vakáció.










További cikkek

"Nem csak oltár mögött pap"

2017. Június 16.

Az elmúlt szombaton és vasárnap is Érmihályfalván (is) járt Lendvai Zoltán, akit világszerte gördeszkás papként ismernek. A találkozó végén a plébános dedikálta és meg is áldotta a gyerekek gördeszkáit, görkorcsolyáit.

Tartálymosás június 21-én

2017. Június 19.

Szerdán kora reggeltől estig csökkentett kapacitással működik a Vízmű. A szolgáltató közleménye.

(Fotó: Jackson)

Újra együtt, 50 év után

2017. Június 16.

Az 1967-ben érettségizett XI. B. osztály tagjai találkoztak pár napja.

Templombúcsú, bérmálás

2017. Június 16.

Vasárnap búcsú, egy hét múlva bérmálkozás lesz a római katolikus templomban.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: