Tapasztalatot szereztek | Érmihályfalva, az Érmellék fővárosa

Tapasztalatot szereztek

2018. Március 12.

A Mezőgazdasági Főgimnázium kereskedelem-felszolgáló szakos diákjai segédkeztek a vendéglátásban.

 

Pénteken tartották meg Érmihályfalván a Partiumi Önkormányzati Tanács soron következő ülését. A házigazdák mintegy száz résztvevőt láttak vendégül, akik nem csak a politikusoktól kapott információkkal lettek gazdagabbak, de megkóstolhatták a helyi ízeket is. Az ebéd és az italok felszolgálásában a helyi Mezőgazdasági Főgimnázium kereskedelem-felszolgáló szakos diákjai segédkeztek, akik képünkön Zeffer Tímea igazgatónő mellett annak a Sütő Gábornak a társaságában láthatóak, aki több évtizedes, a vendéglátásban szerzett tapasztalatait osztotta meg a fiatalokkal. Utóbbiak (balról): Oláh Bianca, Barabás Éva, Orosz Arnold Zoltán, Silaghi Krisztián, Pallai Attila.

  (Bihari Napló)










További cikkek

"Forradalmi" előadással készülnek szerda estére

2018. Március 13.

Érsemjéni és érmihályfalvi előadók szolgálnak ünnepi műsorral március 14-én, szerdán 19 órától a nagyváradi Szigligeti Színház nagytermében. A Zúg március... című produkció főpróbáján jártunk.

Megfelelő vidám verseket választottak

2018. Március 13.

Tizenegy jókedvű versmondó képviselheti Bihar megyét a Vidám Versek Versmondó Versenyének idei országos döntőjén. A küldöttség az Érmihályfalván tartott megyei döntőn alakult ki.

Kisfilm Érmihályfalváról

2018. Március 12.

Az alább megadott elérhetőségen lehet megnézni az Érmihályfalváról készült bemutatkozó kisfilmet.

"Az önkormányzatok nem lehetnek ellenzékben"

2018. Március 12.

A Maros, a Tisza és Máramaros határolta térségből érkezettek vettek részt a Partiumi Önkormányzati Tanács (PÖT) pénteken, Érmihályfalván tartott tanácskozásán. Kelemen Hunor helyett Porcsalmi Bálint, Kósa Lajos helyett Pajna Zoltán érkezett.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: