Testvérvárosi találkozón szerdától vasárnapig, Hajdúnánáson

Testvérvárosi találkozón szerdától vasárnapig, Hajdúnánáson
2012. July 27.
Szerda délután kezdődött meg és vasárnap ér majd véget Hajdúnánáson az a testvérvárosi találkozó, melyen a hajdúsági házigazdák szlovákiai (Pöstnyén), lengyelországi (Ustron), és romániai (Érmihályfalva) vendégeikkel együtt vesznek részt.
/vlm/Image/Show/84/
A testvérvárosok képviselői a megnyitón

A szerda délutántól vasárnap délelőttig tartó testvérvárosi találkozó a “Nemzetek és generációk együtt” címet viseli. A hajdúnánásiak 2011. szeptemberében pályáztak megrendezésére az Európai Unióhoz, céljuk pedig, hogy az önkormányzatok együttműködése mellett a városok lakosai között is épüljenek kapcsolatok, szövődjenek ismeretségek.

Az öt napos rendezvény 200 résztvevővel valósul meg: összesen 120 vendéget vártak/várnak Pöstyénből, Ustronból és Érmihályfalváról, továbbá 80 helyi lakos is aktív közreműködője a találkozónak.

/vlm/Image/Show/84/

Érmihályfalva is igyekszik alkalmazkodni a találkozó kitűzött céljához, vagyis ahhoz, hogy minden generáció jelen legyen, illetve mindenki minél többet mutasson meg kultúrájából, hagyományaiból – ennek megfelelően ott van/lesz a néptánccsoport, a nyugdíjasklub, a citerazenekar, részt veszünk a főzőversenyben, a szépség- és versmondó versenyen, a tanácskozásokon.

A szerda délutáni, a helyi termálstrandon tartott megnyitón Szólláth Tibor hajdúnánási polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd sorban üdvözlő szavakat mondtak a vendégek képviselői is.

Nyakó József polgármester és felesége, Irénke, illetve Karsai Attila alpolgármester és felesége, Magdolna, továbbá dr.Turucz Mária RMDSZ-es megyei tanácsos nem érkezett üres kézzel az ünnepségre: három nagy tálcán a város nevével diszített “borkorcsolyát” hoztak, melyből bárki törhetett, hogy megkóstolja, miként dolgoznak az érmelléki pékek. Ezek mellett a testvérvárosok képviselőinek is átnyújtottak egy-egy ajándékcsomagot.

Az ismerkedés már a megnyitót követő vacsora után megkezdődött, amikor játékos vetélkedőket tartottak a testvérvárosok csapatainak. Volt például tánc összekötött lábbal, pálinkaforgatás, célbalövés szódavizes üveggel, limbózás, rúdtartás – az érmihályfalviakat a néptáncosok képviselték, és derekasan helytálltak a nemzetközi mezőnyben. (A képen a tánccsoport a tokaji TV-adótorony tövében.)

Csütörtökön kirándulás szerepelt a programban, amikor Tokaj nevezetességeinek megismerése volt a cél. Volt sétahajózás a Bodrogon (a folyó Tokajnál önlik a Tiszába), kirándulás a Tokaji Nagy (vagy Kopasz)hegyre (a TV adótorony lábához), a Hímesudvar pincészetben pedig öt fajta bor kóstolása.

Ma “Helyünk és szerepünk az Unióban” címmel tartanak interaktív előadást, lesz vers- és prózamondó verseny, délután szépségkirálynő választás, néptáncbemutató, utcabál, és közben – szabadidős tevékenységként – lehet strandolni, várost nézni.

Keresés